
Egy amatőr sportoló esete az elektrolit hiánnyal
Az átlagosnál mozgalmasabb és aktívabb életet élek, ami abban nyilvánul meg, hogy abszolút amatőr szinten, és szigorúan a saját magam szórakoztatására rendszeresen indulok triatlon versenyeken.
Az átlagosnál mozgalmasabb és aktívabb életet élek, ami abban nyilvánul meg, hogy abszolút amatőr szinten, és szigorúan a saját magam szórakoztatására rendszeresen indulok triatlon versenyeken.
Melyiket válasszuk? Az ásványi anyagok, – amelyeket nevezhetünk sóknak is – vizes oldatba kerülve ionokra esnek szét és így élik tovább életüket. Mivel az emberi
Néhány éve bementem egy 11. kerületi gyógyszertárba, estefelé járt már az idő, egy idősebb gyógyszerész hölgy foglalatoskodott a pult mögött. Kértem tőle a megszokott márkájú
Van aki tudja, hogy élettanilag nagyobb fizikai igénybevétel előtt sem feltétlen szükséges reggeliznie, mégsem tudja elképzelni reggeli nélkül az edzés napot, főleg nem egy verseny
Vajon tényleg mindezek megvalósíthatók a mágikus autofágiával? Mi is az autofágia, amelynek kutatásáért a japán sejtbiológus, egyetemi tanár Yoshinori Ohsumi 2016. évben orvosi Nobel-díjat kapott.
A gyors és hatékony regeneráció a sportsikerek és a fittség egyik legfontosabb záloga! A fizikai igénybevétel, az edzések és versenyek az izmokban gyulladást generálnak, ez
Múlt heti blogbejegyzésünkben már röviden tárgyaltuk a sportolás közbeni fehérjefogyasztás szükségtelenségét, folytassuk a témát kicsit részletesebben. A fehérjék szerepe A fehérjék, bár energiát adó tápanyagok
Kérdés:A fehérjékről tudom, hogy aminosav (ezekből épül fel a fehérje, ugye) formájában (főleg bcaa), az ultrafutók 3 óra feletti futásnál óránként használják, hogy a szervezet
Sportolás közbeni hidratáció = Járható vízi utak = csodás vízi közlekedés = magas teljesítmény = mosolygós célba érkezés! Az emberi testben az információk, az energiát
Igen nagy felelősség a hidratáció és az elektrolitháztartás fenntartásának témájában SPORTOLÓKNAK tanácsot adni, mert az állóképességi SPORTOLÓKRA, hosszú távokat teljesítő atlétákra, kerékpárosokra és triatlonosokra SPORTEVÉKENYSÉG
KÖVESS MINKET ÉS IRATKOZZ FEL!
Semmi spam, csak szakmai cikkek, akciók, újdonságok.
„Balatonmanen specialt csináltam, 8:34es idővel. Aki nem emlékszik – veszettül meleg volt. Bringa alatt kb 10 liter folyadékot ittam, futáson már semmit. Nutrend féle anticramp
Eset/Kérdés „Üdvözletem, szeretnék kérdezni mert nem igazán tudom hová tenni, ami történt, nyilván elrontottam a frissítést, csak nem tudom, hogy hol. Leírnám az egész sztorit.
Most, hogy már jól belebonyolódtunk az élettan rejtelmeibe (lásd előző blogbejegyzéseink), ideje talán lefordítani az előzőekben leírtakat a praktikum nyelvére: Az élelmiszerbiztonsági előírások révén az