Az állóképességi sportolók szervezete elsősorban zsírból nyeri az energiát. Te is, én is meglehetősen kevés időt töltünk a pulzusértékek alapján anaerob zónának nevezett intenzitástartományban, amikor szervezetünk csak „szénhidrátot éget”, mert az ilyen jellegű terhelés igencsak szenvedős, és csak rövid ideig vagyunk képesek fenntartani. Persze a zsírok a szénhidrátok tüzében égnek el, vagyis a zsírból való energianyeréshez szénhidrátok jelenlétére is szükség van, ezért a „zsírégető” zónában is fogy a szénhidrát a véges raktárakból, de a szervezeted sportolás közben kérés nélkül is elsősorban zsírból fogja nyerni az energiát.
Az igazi kihívás a zsírégetés hatékonyságának javítása, azaz az szervezet aerob energiatermelő rendszerének a fejlesztése. Az edzések szakszerű felépítése garantálja az izmok, a szív-tüdő rendszer, az ízületek és az idegrendszer felkészítését, de komoly teljesítménynövelő tényező a pragmatikus frissítés, amely bármely típusú edzéshez illeszthető. A lényege a zsírok „elégetését” előkészítő ENZIMRENDSZER kialakítása és fenntartása. A pragmatikus frissítés révén a szervezetben azon enzimek aránya és mennyisége növelhető, amelyek a zsírokat mobilizálják: kiszabadítják a raktárakból, elszállítják az izmokba, darabokra bontják, majd betuszkolják az izomsejtek kazánjaiba, a mitokondriumokba.
A hatékony zsírégetés kulcsa a szénhidrátokkal való tudatos gazdálkodás. A szervezet saját szénhidrátraktárainak, a glikogénraktáraknak a kapacitása véges. A létfenntartáshoz szükséges energiabiztosítása a szervezet számára a legfőbb prioritás, amelynek alapvető feltétele a glikogéntárak megfelelő töltöttségének a fenntartása. Ha ahhoz szoktatjuk a szervezetünket, hogy mindig pótoljuk a felhasznált szénhidrátot (glikogént), akkor egy kissé elkényelmesedik, mert mindig hozzájut külső forrásból a glikogén egyszerű újraelőállításához szükséges nyersanyagokhoz. Viszont! Azáltal, hogy edzések közben FOKOZATOSAN minimalizáljuk (esetleg idővel teljesen meg is szüntetjük) a frissítés során a szénhidrátbevitelt, majd az edzést követően sem biztosítjuk a szervezet raktáraiból elfogyasztott glikogén egyszerű újraelőállításához szükséges szénhidrátot, akkor a szervezetünk fogja megoldani ezt a feladatot, amihez megteremti a szükséges enzimrendszert.
Az úgynevezett „utánégető” rendszer gyakori bekapcsolása támogatja leginkább a „zsírégető enzimrendszer” felépítését. Ha az edzést követően – bármilyen típusú edzésről is legyen szó – kivárunk, azaz nem pótoljuk a szénhidrátokat, akkor a szervezet a zsírraktárok mobilizálásával kénytelen pótolni a glikogént, azaz hosszú órákon át fog még az edzést követően is zsírt „égetni”. Mellékhatásként brutálisan emeli a glikogénraktárak kapacitását és ez a két legfontosabb energiaraktár (zsírok és glikogén) arányát úgy alakítja, hogy a hosszú távon sportos testalkat is biztosított lesz.
Tehát legyen szó bármilyen típusú edzésről, minél jobban lemeríted a glikogénraktáraidat és minél kevésbé segíted szénhidrátbevitellel az újraelőállítást, és az edzést követően is kivársz jó ideig a szénhidrátvitellel, annál hatékonyabb lesz a „zsírégetés”. Persze az előbbiekben leírt folyamatok alapvető feltétele a tökéletes HIDRATÁCIÓ, amiben nincs kompromisszum: az edzések (és versenyek) során elveszített vizet és elektrolitokat mindenképpen pótolni kell!