A napokban – cyber-térben végzett – bringaedzés margójára egy kis matematikával fűszerezett élettan, azaz a 6 db elfogyasztott sótabletta igaz története:
Be kell vallanom, hogy derekasan beszippantott a cyber-tér. Késő ősztől kora tavaszig leginkább ebben az elvarázsolt világban végzem az edzéseimet. Remek a tempó, remek a társaság, főleg akkor, amikor barátokkal is összefutok a virtuális világban. Örülök, ha jó csapatot sikerül elcsípnem, igyekszem tartani a tempót és persze anyázok magamban, ha valaki széttrollkodja a mezőnyt és engem is kiszakít a száguldó bolyból. Az pedig külön boldogság, ha megkülönböztető trikót is szerzek – egy-egy olyan szakaszon, vagy kisebb dombon, ahol rajtam kívül talán a madár se jár. 😊!

Szeretem az előkészületeket is, a törölközőkkel, a ventilátor beállítással, a kulacsok feltöltésével és a sótabletták kéz közelbe helyezésével. Az első sótablettát két deciliter vízzel már azelőtt elfogyasztom, hogy nyeregbe pattannék. Edzés közben pedig negyed óránként fogy egy-egy darab 1,5-2dl vízzel. Biztos sokan felkapjátok a fejeteket az egyóra húsz perc alatt elfogyasztott 6 db sótabletta hallatán, de nem villás reggeli helyett fogynak el, sokkal nyomósabb oka és magyarázata van az ilyen mértékű sópótlásnak. Az ok egyszerű: az élet egyéb területein is szeretnék még az edzés napján is jól teljesíteni, a munkában, a családban nem szeretném félholtként túlélni a hétköznapi élettel töltött időt, mielőbb regenerálódni szeretnék és ráadásul másnap is szeretném esetleg egy remek edzéssel kezdeni a napot. Mindezek feltétele pedig nem más, mint a tökéletes HIDRATÁCIÓ, ami precíz víz-, és elektrolitpótlást, az elektrolitok közül is elsősorban nátriumpótlást jelent.
A száraz tények: 1 liter izzadság körülbelül 800-1200mg nátriumot tartalmaz, amelyet 4-6 sótablettával tudunk pótolni. 80 perc alatt az izzadás mértéke a pincében lévő hőmérsékletben, a megadott intenzitáson az Enduraid frissítéstervező applikáció alapján bő 1 liter. Ilyen röviden össze lehet foglalni :).
Nyeregbe fel! -Gábor