A 2021-ES LA VUELTA KÖZVETÍTÉS HIVATALOS TÁMOGATÓJA

BCAA bevitel

BCAA italport oldok fel 5 dl vízben hetente több alkalommal. Számomra eddig pozitív hatása volt, jobban teljesítettem minden téren, nemcsak edzésen, úgy általában összeszedettebb voltam. A konkrét kérdés : hol kezdődik az a BCAA bevitel mennyiség ami már károsítja a fehérje felszívódást és zavarokat okoz. Milyen zavarokat okozott azoknak a sportolóknak akiket említettél?

Igazából semmi sem indokolja a BCAA bevitelt. Kiegyensúlyozott, változatos és mértékletes táplálkozás mellett természetes és „ismerős” formában is hozzájut a szervezet ezekhez az aminosavakhoz. Semmi nem indokolja azt sem, hogy megkíméljük a szervezetünket attól, hogy ő maga eméssze meg, azaz bontsa le az emésztőenzimek segítségével a fehérjéket aminosavakká. Meggyőződésem, hogy az ilyen módon „elkényelmesített”, az emésztés „tevékenységétől megkímélt” szervezet egyre nehezebben fog megbirkózni a hagyományos fehérjék lebontásával, a hétköznapi ételek emésztésével és ezen ételek tápanyagainak felszívódásával. Bár az energiát adó tápanyagok közül valóban a fehérjék a legfontosabbak, a mai modern társadalmakban már egy sportolónak sem kell aggódnia az elégtelen fehérjebevitel, azaz amiatt, hogy nem jut elegendő mennyiségű és jó minőségű aminosavhoz a szervezete. Pont az ellenkezője, a látens túladagolás a nagyobb veszély. Egyébként pedig csak azért nevezzük a fehérjéket energiátadónak, mert tényleg képesek energiaforrásként működni, de nem ez az elsődleges szerepük. További hasznos információk találhatók a témában a az i-am.hu web-oldalon itt.

Bejegyzés megosztása:

Trendi bejegyzések

A legolvasottabbak

Esettanulmány-Triatlon frissítés

„Balatonmanen specialt csináltam, 8:34es idővel. Aki nem emlékszik – veszettül meleg volt. Bringa alatt kb 10 liter folyadékot ittam, futáson már semmit. Nutrend féle anticramp

Esettanulmány Mátra túra 50km

Eset/Kérdés „Üdvözletem, szeretnék kérdezni mert nem igazán tudom hová tenni, ami történt, nyilván elrontottam a frissítést, csak nem tudom, hogy hol. Leírnám az egész sztorit.

A varázslat neve frissítés 3. rész:

Az üzemanyagok A hosszú távú állóképességi versenyek teljesítése és a teljesítéshez kapcsolódó érzések, a szenvedés foka azon múlik, hogy fenn tudjuk-e tartani az aerob energiatermelő