A 2021-ES LA VUELTA KÖZVETÍTÉS HIVATALOS TÁMOGATÓJA

A zöld zóna

Hogyan kalkuláljam bele a frissítésbe a szintemelkedést? Hogyan kalkuláljam bele a frissítésbe a verseny teljesítése közbeni hőmérséklet emelkedést? A válasz az, hogy nem kell patikamérleggel számolni, mert a magas szintű teljesítményt biztosító valamennyi komponensből, a vízből, a nátriumból és a szénhidrátból is rendelkezik az emberi szervezet tartalékokkal!

A frissítés során két kihívásnak kell megfelelni:

  1. Ki kell tudnunk számolni a teljesítmény fenntartását biztosító komponensek, a víz, a nátrium és a szénhidrátok sporttevékenység közbeni veszteségeit, amelyeket feltétlenül pótolni kell
  2. Olyan frissítőmixet kell összeállítani, amely GARANTÁLJA a teljesítményt biztosító komponensek pótlását, azaz a frissítők tápcsatornából történő felszívódását, a szervezeten belüli gyors (intermedier) anyagcserét, valamint a sejtekbe történő bejutást

Nézzük az első kihívást: ahogy fent említettük, magas szintű teljesítményt biztosító valamennyi komponensből, a vízből, a nátriumból és a szénhidrátból is rendelkezik az emberi szervezet tartalékokkal! Ezen tartalékok egy része következmények nélkül elveszíthető, azaz elvesztésük, felhasználásuk nem hat a teljesítményre, nem okoz teljesítményromlást. Ezt a „tolerálható veszteséget” nevezzük zöld zónának. Az edzettségi szint emelkedésével szélesedik a zöld zóna is!

Az Enduraid frissítéstervező mobil applikáció a veszteségek számításakor messzemenően figyelembe veszi a zöld zónát és legújabb kutatási eredményekre alapozva olyan konzervatív algoritmusokat használ, amely garantálja, hogy a pótlandó veszteségek kiszámításánál valamennyi felhasználó a zöld zónában marad függetlenül attól is, ha a táv teljesítése során az intenzitás, a környezeti feltételek, vagy az időjárás meg is változnak.

A második kihívás SOKKAL KOMOLYABB, és mind rövid távon, mind pedig a felkészülés során, hosszú távon is BRUTÁLISAN hat a teljesítményre: A megfelelő frissítőmix összeállítása nem egyszerű feladat, a termékek végtelen kínálatában laikusként szinte lehetetlen eligazodni. Néhány erős marketinggel támogatott termék önmagában sem alkalmas a sporttevékenység közbeni frissítésre, de még a legjobb termékekből is könnyedén összeállítható, a gyomorba mixelhető rendkívül ártalmas (akár szó szerint halálos) koktél! Kőkemény, megszeghetetlen, áthághatatlan, a csodákban és csodaszerekben való hittel sem felülírható élettani törvények szabályozzák a frissítők szervezetbe jutását és hasznosulását. A sportpályákon, – legyen szó akár edzésről, akár versenyről – a tét és a kockázat is óriási: a felkészülés komplex, minden szempontból nagy értékű befektetése könnyedén nullázható az élettani szabályoknak ellentmondó frissítési protokollal! Az Enduraid legfőbb erőssége az, hogy csak valóban hatásos frissítőmixet enged összeállítani, amely garantálja a versenyen történő mosolygós célbeérkezést, valamint bármely edzésmunka hatékonyságának szignifikáns növelését tág teret nyújtva akár változó egyéni preferenciáknak, hiszen több mint 600 frissítőtermékből választhat a felhasználó.

Az <i:am> termékek az Enduraiddel karöltve teljesen biztonságos és legálisan teljesítménynövelő frissítési programot biztosítanak számodra, hogy neked csak arra kelljen koncentrálnod amit szeretsz.

Bejegyzés megosztása:

Trendi bejegyzések

A legolvasottabbak

Görgőzünk, Ti is?

A napokban – cyber-térben végzett – bringaedzés margójára egy kis matematikával fűszerezett élettan, azaz a 6 db elfogyasztott sótabletta igaz története: Be kell vallanom, hogy

Hogyan mobilizáljuk zsírraktárainkat?

Az állóképességi sportolók szervezete elsősorban zsírból nyeri az energiát. Te is, én is meglehetősen kevés időt töltünk a pulzusértékek alapján anaerob zónának nevezett intenzitástartományban, amikor

Kedves Vásárlónk!

A 03.12-én, 16 óra után leadott rendelések, szabadság miatt, 03.18-n kerülnek feldolgozásra tehát 03.19-20-án kerülnek kézbesítésre.
 
Köszönjük a megértést!
Örömteli sportolást kívánunk!