Termékinformáció
12. 400 Ft
Amikor szülővé válunk, egész további életünk legnagyobb boldogságát, ám felelősségét is kapjuk. Szerencsések azok, akik mindent megadhatnak gyerekeiknek, amire nekik szükségük van, és amitől az életük kiegyensúlyozott, örömteli lesz. A friss levegőn mozgás, a pihentető alvás, az otthoni és közösségbeli jó hangulat mellett a gyerekek testi és lelki egészségének legmeghatározóbb pontja a táplálkozás. Ha szívesen olvas erről, a korábban megjelent írásunkat megtalálja a honlapunkon.
A fontos tápanyagokat megfelelő minőségben, mennyiségben és arányban biztosítani képes étrendet gyerekeknél tartani talán még nehezebb, hiszen nem mindegyikük és minden életkorban egyformán nyitott. Szénhidrátként a lehető legkevésbé finomítottak előnyösek, tejtermékekből a fermentáltak, no de vannak zöldség- vagy akár gyümölcselutasító évek, és az élőflórás joghurtot sem szereti minden gyerek. Hát még a tojássárgáját, belsőségeket, zsíros halakat, tenger gyümölcseit.
Multivitamin adását gyerekeknek elsősorban azokban az időkben, években tartjuk célszerűnek, amikor egészséges étellel nehéz nekik örömet okozni, s épp ezért kevésbé együttműködőek. A termékünk erre a helyzetre született, benne a felnőttek számára fejlesztett multi- és babaváró vitaminjaink hordozta minden tudásunkkal. A gondosan válogatott összetevők legtöbbje változatlanul, ám testsúlyarányosan került a gyermek-multivitaminunkba, 15 kilogrammonként adagolható formában. A gyerekek ideg- és immunrendszerét, agyfejlődését támogató omega-3 zsírsavakból a GAL+ termékeinkhez képest arányosan többet tartalmaz. Egy gyerekeknek szánt multivitaminban a gyors (csont)növekedés miatt helye van továbbá a kalciumnak is, amellyel ezért kiegészítettük a komplementer italport. Emellett, amennyiben a táplálkozásuk kifejezetten kalciumszegény, kiegészítésképpen ajánljuk a gyerekeknek ideális, kiskapszulás kalciumtermékünket.
Szerető gondoskodással vásárolta ezt a terméket, és mi nem élünk vissza a bizalmával. Ahogy mi, felnőttek igazi multivitamint keresünk, a gyermekeink is ilyet érdemelnek, ha már hajlandóak bevenni. Minden gyártói felelősség csúcsa ott van, ahol a végső célpontot gyerekek jelentik. Nőjenek fel boldogságban, egészségben, legyen hosszú, csodálatos életük!
Adagolási javaslat: Gyermeke testsúlya arányában adagolandó. 15 testsúlykilogrammonként 1 db Lipofil esszencia (barna) lágyzselatin kapszula, 1 db Hidrofil esszencia (narancssárga) kapszula, illetve 1,4 gramm (egy csapott mokkáskanálnyi) komplementer italpor fogyasztása javasolt. 60 kg-os testsúly esetén ez 4-4 db Lipofil és Hidrofil kapszulát, illetve 5,5 gramm komplementer italport jelent, de ekkor már természetesen a felnőtteknek szánt multivitamin-termékeink is szóba jönnek. Az alkalmazott mennyiségeket mindig lefelé kerekíteni javasoljuk, ami tehát pl. 25 testsúlykilogramm esetén is még a 15 kg-nál ajánlott adagot jelenti.
Amennyiben lehetséges, a magas vitamin- és ásványianyag-tartalom miatt előnyös a narancssárga Hidrofil esszencia kapszulák felét a második főétkezés alkalmával bevenni, az emésztőrendszeri diszkomfort-érzést így az arra érzékeny gyermekek is elkerülhetik. A testsúlyuk alapján 1 db Hidrofil kapszulát fogyasztó gyermekek számára annak tartalma két részletben, valamilyen markánsabb ízű folyadékban feloldva, krémbe keverve is adható.
Amennyiben szívesen olvasna még a termék alapanyagainak tulajdonságairól és ezen tulajdonságok tudományos hátteréről, keresse fel a www.gal.hu (forrás) weboldalt.
100% Reklámmentesség és maximálisan „frissítő” tartalom!