A 2021-ES LA VUELTA KÖZVETÍTÉS HIVATALOS TÁMOGATÓJA

Milyen összetételű egy jó sótabletta?

Az emberi szervezetben a sejten kívüli és sejten belüli folyadékterek közötti tápanyag-, víz-, és információáramlás szabályozásában kiemelkedő szerep jut az ionoknak: a nátriumnak, a káliumnak, a magnéziumnak és a klórnak. Ezen ionok mennyiségének és egymáshoz viszonyított arányának fenntartása kiemelkedő jelentőségű a frissítés során. Az izzadság és a test folyadéktereinek ionösszetétele lényegesen eltér egymástól, ezért az izzadás által felborul az emberi testben az ionok optimális aránya, ami koncentráció-, majd teljesítményromláshoz, súlyos esetben ödéma kialakulásához, eszméletvesztéshez, sőt akár halálhoz is vezethet.

Nagyon fontos, hogy a frissítők, elsősorban a sótabletták ionösszetétele megegyezzen az izzadság ionösszetételével, mert a veszteség arányában alkalmazott pótlás tartja egyensúlyban, vagy állítja helyre a testen belüli kívánatos ionegyensúlyt. Az sótablettát úgy fejlesztettük, hogy annak ionösszetétele tükrözze az izzadságban lévő ionok arányát, ezért hatékonyan segítse a sportolás közbeni ionegyensúly fenntartását.

Bejegyzés megosztása:

Trendi bejegyzések

A legolvasottabbak

Hogyan mobilizáljuk zsírraktárainkat?

Az állóképességi sportolók szervezete elsősorban zsírból nyeri az energiát. Te is, én is meglehetősen kevés időt töltünk a pulzusértékek alapján anaerob zónának nevezett intenzitástartományban, amikor

Esettanulmány-Triatlon frissítés

„Balatonmanen specialt csináltam, 8:34es idővel. Aki nem emlékszik – veszettül meleg volt. Bringa alatt kb 10 liter folyadékot ittam, futáson már semmit. Nutrend féle anticramp

Esettanulmány Mátra túra 50km

Eset/Kérdés „Üdvözletem, szeretnék kérdezni mert nem igazán tudom hová tenni, ami történt, nyilván elrontottam a frissítést, csak nem tudom, hogy hol. Leírnám az egész sztorit.