A 2021-ES LA VUELTA KÖZVETÍTÉS HIVATALOS TÁMOGATÓJA

Korinthosz – The Last Dance

A négy Korinthosz 80-amnál mindig kitűztem magamnak célidőnek a 8 órát, de az első háromnál sehogy sem jött össze (9:21, 9:21, 8:54). Negyedik alkalommal az egyetlen reménységem az volt, hogy végre nem lesz 30 fok, hátha akkor egyszerűbb lesz.

A hidegben való frissítésemet kicsit másképp kellett összeállítani, ehhez tanácsot is kértem Gáboréktól. A sótablettát egészen minimálisra vettem: 1 db a verseny előtt és 1 szem kb. a felénél. Előre sejtettem, hogy folyadékot sem fogok kívánni annyira menet közben, így azzal terveztem, hogy kevesebbet fogok inni, ezért az i:am mineral iso-t sűrűbbre kevertem be. 2 kanál helyett 2,5 púpos kanállal tettem fél liter vízbe. Mivel segítség nélkül futottam, előre bekevertem az egész versenyre való iso-t és előreküldtem a megfelelő pontokra. Kényelmesen 2 órányit (2xfél literes kulacs) tudok magammal vinni, ezért 20-40-60 km-es pontokra küldtem a megfelelő adagokat. Ízek tekintetében jobban szeretem váltogatni őket, így volt bekeverve trópusi, meggyes és almás is. Most nem kísérleteztem az egy adagban kevert ízekkel, mint korábban pl. a BSZM-en 🙂

0 fok körüli hőmérsékletben rajtoltunk és egész nap nem melegedett fel az idő 4-5 foknál többre. Leginkább borult volt az ég, de szerencsére nem sokat esett. Gyorsan fogytak a kilométerek és terv szerint ment a frissítés. 3 éve orrlégzéssel futok, erre a versenyre érett össze ez a tudásom is. Ennek a pozitív hatása, hogy a pulzusom 5-10 ütéssel alacsonyabb, ezért okosan tartva a tempót nem kezdenek el savasodni az izmaim, amely a versenyen is könnyebbség és a regeneráció is sokkal gyorsabb. Már másnap tudtam futni simán, míg a korábbi versenyeimnél azért 2-3 napot mindenképp pihennem kellett…

Egyik pont után jött a másik, ürültek a kulacsok és a tempó továbbra is szépen ment. Sorban előztem a futókat, szép, egyenletes tempót tartottam. A berögzött, jóleső lógások kimaradtak, nem kezdtem belesétálni, amikor megláttam a frissítőpontot és nem sétáltam poharat szorongatva a pont után kortyolgatva a vizet. Csak pisilni álltam meg 3x, itt is csak a legminimálisabb időre. Éreztem, hogy jól megy és végre meglehet az álom 7:59:59 a 81 km-re. Tudtam, hogy tartalékolni kell még egy kis időt a végére, mert a 76-77. kilométeren még van egy hegymászás, ahol gyorsan elfogynak a megspórolt percek. A csúcsra felérve, gyors fejszámolást végezve egyértelmű volt, hogy beférek 8 óra alá, de ahelyett, hogy karba tett kézzel, lassan becsorogtam volna, gyorsítani kezdtem 5:33, 5:11, 5:15. Az utolsó teljes kilométeremen még volt erőm odaszúrni egy 4:41-es km-t is, így 7:37:08-cal még a negyedik helyet is megcsíptem.

Az orrlégzéssel alacsonyan tartott pulzus és a nálam szuperul működő <i:am> mineral frissítés segítségével sikerül megfutnom álmaim versenyét: 0% holtpont, 100% flow.   

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Bejegyzés megosztása:

Trendi bejegyzések

A legolvasottabbak

Korinthosz – The Last Dance

A négy Korinthosz 80-amnál mindig kitűztem magamnak célidőnek a 8 órát, de az első háromnál sehogy sem jött össze (9:21, 9:21, 8:54). Negyedik alkalommal az

<i:am> mineral+energy drink, miért működik?

Fontosak és jólesőek is számunkra azok a visszajelzések, amiket tőletek, sportolóktól kapunk a termékeinkről. Örülünk, hogy hozzá tudunk járulni a felesleges szenvedésektől mentes felkészüléshez, a

A 2024-es Ironman Világbajnokság margójára

Mi a közös Kristian Blummenfelt, Sam Laidlow és Lional Sanders triatlonistákban azon kívül, hogy klasszis sportolók. Mindhárman súlyos problémákkal küzdöttek a három nappal ezelőtti Hawaii

Maratoni frissítés

Szedjük részekre! Ahhoz, hogy a frissítő bejusson az izomsejtekbe arra van szükség, hogy megfelelő koncentrációjú legyen tehát ne idézzünk elő túl sűrű a gyomortartalmat, vagyis