Kifogások nélkül – Interjú Brassay Rékával

Munka, család, sport – e között a három dolog között nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a mindennapok során. Brassay Réka különleges nő: kétgyermekes családanya, dolgozó nő, rendkívül sikeres sportoló, aki rendre nyeri a különböző versenyeket. Réka rengeteg energiát fektet abba, hogy a szülői teendők és egyéb kötelességek mellett elegendő ideje jusson az edzésekre, melyeket hol segítséggel, hol egymaga végez. Beszélgetésünk során futásról, amatőr és profi sportról, időbeosztásról, lehetőségekről mesélt nekünk.

Mikor kezdted a versenysportot?

Kisgyerekként nagyon sérülékeny voltam, nem tudtam sok versenyen elindulni, vagy ha mégis, akkor sem értem el kimagasló eredményt. 1986-ban kerültem a mai Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Klub elődjéhez, a Veszprémi Sport Egyesülethez, két évre rá lettem hivatalosan is tagja, 17-18 éves voltam, mikor elkezdtek jönni az első igazán szép eredmények, sikerek. Majd beindult a duatlon, triatlon is. Lassan eljutottam odáig, hogy 2008-ban megszereztem az első Ironman magyar bajnoki címemet – ráadásul úgy, hogy először indultam rajta –, ezután viszont rögtön várandós lettem. A lelkesedés megmaradt, de egy ideig nem volt sem időm, sem lehetőségem hasonló versenyekre készülni. A második kislányom születése után azonban úgy éreztem, folytatnom kell a korábbi utam, és az eredmények igazoltak: 2013-ban újra országos bajnok lettem duatlonban és középtávú triatlonban, megnyertem két fél-Ironmant – Ausztriában és Horvátországban – második lettem Nagyatádon az Ironman Ob-n, 2014-ben az év duatlon versenyzőjének választottak, tavaly pedig korosztályos második lettem Zell Am See-ben az Ironman 70.3 világbajnokságon.

 Honnan jött a triatlon?

 20 éves koromig csak futottam, aztán megismerkedtem a férjemmel, aki triatlonozott. Egy térdsérülés miatt, Ő javasolta, hogy próbáljam ki a biciklizést, és rögtön kölcsön is adta a bringáját. Így kezdtem el érdeklődni a triatlon iránt, később pedig csatlakoztam a veszprémi egyesülethez. A Veszprémi Triatlon Egylet – ahol mára elnökhelyettes lettem –  egy százharminc fős, nagyon jó, baráti hangulatú kis társaság, aminek leginkább az amatőr sport az alapja. De rendezünk versenyeket, szezonnyitó és -záró ünnepségeket is.

 Miben különbözik egy amatőr sportoló egy profitól?

 Aki hobbiszinten szeretne sportolni, sportolhat, csak az eszközök és edzések árát kell megfizetnie. Egy élsportolónak viszont nagyon sokat kell küzdenie. Nehéz az érvényesülés, nem könnyű összeszedni a szponzorációs alapot sem, a széles körű népszerűség megszerzéséről már nem is beszélve. Manapság rengeteg futóversenyt rendeznek, de ezek inkább az amatőr réteget célozzák meg.

Te hogyan tudsz készülni a munka és a gyerekek mellett?

 Korábban egyszerűbb volt megoldani az edzéseket, bár az egyetem és a tanulás mellett is feszített volt a tempó. Amiben egyértelműen különbözik a mostani helyzet, hogy a gyerekek érkezése előtt többször tudtam, akár többhetes edzőtáborokba is menni, amik sokat adtak hozzá a teljesítményemhez. Ezt ma már nehezebb megoldani. A versenyekre való felkészüléseim ritmusa így kicsit megtört, de szerencsére, mire szülő lettem, már volt annyi rutinom, hogy ezeket az akadályokat leküzdjem. A családanya és a sportember szerepét nehéz összehangolni, de jó szervezéssel és időbeosztással semmi sem lehetetlen. A szüleim és a férjem – aki szintén sportoló, ezért különösen megértő – rengeteget segítenek. Vannak edzőim, de már merek a saját tapasztalataimra is hagyatkozni.

A lányok is ennyire sport-központú nevelésben részesülnek?

Igen, de ez nem szándékos, egyszerűen ilyen családba érkeztek. Nem erőltetjük, hogy triatlonozzanak, fontos, hogy ők mit szeretnének, maguk dönthetik el, mit és mennyit sportolnak.

Végül utolsó kérdésként egy klasszikus: Mit jelent számodra sport?

 A SPORT az életem. A jellemem tükre. A sport nélkül nem vagyok önmagam, nem érzem jól magam a bőrömben. Ha csinálhatom, akkor érzem a boldogságot, a jókedvet a felszabadultságot magamban, akkor érzem, hogy önmagam vagyok. Ezt egy részről az edzések élménye adja más részről pedig a verseny utáni vágy, teljesítés. A sok edzés a sok készülés, a sok verseny, a tapasztalatok, mind-mind azt eredményezték, hogy a gépezet magától ment, zakatolt. Egy olyan érzés, amit ha megtapasztalsz egy versenyen, egy alkalommal, utána mindig erre vágysz. Teljes kikapcsolás, a verseny szituációra nem is emlékezve csak darálni, darálni a métereket és mindezt nem azért mert épp az ájulás kerülget, hanem mert épp a maximum sebességen pörögsz. A sport, a mozgás adta számomra a barátaim, az élményeim legnagyobb részét, úgyhogy ezért is nagyon fontos a számomra.

Köszönjük és sok sikert kívánunk!

i:am/szeretem az életem